Kisebbfajta "hozzászólás-cunamit" indított el az egyik hazai blogszolgáltató bejelentése a hirdetési rendszer változásával kapcsolatban.

A regisztrált felhasználókat választási lehetőség elé állították, hogy a továbbiakban kvázi reklámmentes blogot szeretnének működtetni (kivéve némi szöveges alapú hirdetés) - amivel viszont praktikusan elveszítik az eddig igen vonzó lehetőségként megjelenő Index címlapot - vagy beengednek display megjelenéseket az oldalra, fele-fele arányban megosztva a felületet Index-szel.
Az "ultimate-opció" pedig valamilyen egyedi deal, ami alapján a blogger havi fix bevételhez juthat, az általa produkált magas látogatottságért és minőségi bejegyzésekért cserébe.
Az egyes kategóriák magyarázata, és a hirdetési rendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdések elolvashatóak a Rabbit blogon, ezért első körben ezzel nem is foglalkoznék.

Előnyös a szolgáltató számára

A médiatulajdonos szempontjából nézve a változtatást, az Index úgy döntött, hogy a továbbiakban nem szeretne "ingyen" látogatottságot biztosítani egy-egy címlapra kiemelt blognak, illetve pénzügyi szempontból érthető okból szeretné kiaknázni az ebben rejlő hirdetési potenciált a továbbiakban.
Aki ugye jelenleg az Index-ről elnavigál a kiemelt blog bejegyzésre kattintással, jó eséllyel "elveszett" a címoldalról a továbbiakban, egy olyan területre, ahol praktikusan semmi bevételt nem termel az oldal számára.

Az új rendszer bizonyos értelemben ezen a helyzeten kíván változtatni.

Előnyös - lehet - a szerző számára

Mikor a reklám témához érünk, alapjáraton elindul egyfajta "vasúti sínre kötözős" Greenpeace vonal, ahol már a reklám szó elhangzása is heveny izomgörcsöt és szemhéjrángást vált ki a felhasználóból.
Ha ettől az archetípustól kicsit tovább lépünk, akkor világossá válik azonban, hogy a szerzők nagy részének leginkább az fáj a hozzászólók közül, hogyha nem engedik be a display reklámot az oldalukra, akkor bizony búcsút inthetnek annak a 15 percnyi hírnévnek is, amit az Index révén esetleg eddig elérhettek egyszer-egyszer.

Előbbi gondolatmenet ugye feltételezi, hogy a problémát felvető szerzők alapvetően nem a pénz miatt írják a blogjukat.

Miért írunk blogot? - Karikatúra 

Pénz és egyéb motiváló tényezők

A Technorati felmérése alapján a blog írás fő motivációi az önkifejezés (79 százalék), és a tapasztalatok megosztása (73 százalék).

A ReadWriteWeb által megkérdezett félprofi (tehát nem teljes munkaidőben blog írással foglalkozó) "top-bloggerek" egy része nagyjából 25 dollárt kap egy bejegyzésért, durván 3 bejegyzést írva naponta.
A konklúzió mindenesetre az volt az interjúk alapján, hogy nagyon kis piaci szegmensről beszélünk!

Ha kvalitatív válaszokat szeretnénk látni, érdemes felkeresnünk ezt, vagy ezt a bejegyzést, így megtudhatjuk többek között, hogy az okok között ott lehet az unaloműzés, érdekes dolgok megosztása másokkal, azért mert "menő", a visszacsatolás iránti igény vagy éppen a közeli ismerősökkel való kapcsolattartás.

Összességében nem feltétlenül jár rosszul vagy rosszabbul az, aki egyébként alapvetően nem ellenzi a hirdetéseket, hiszen kis szerencsével némi bevételt is termelhet számára a hobbija. Az a néhány szerencsés pedig, aki a "sültgalambok" közé kerül, hosszú távon sokat profitálhat az együttműködésből.

Mazochistáknak, és vállalkozó kedvűeknek - szervezz magadnak hirdetést!

A hirdetések saját vonalon történő szervezése ugyanakkor az átlagember számára nem járható út véleményem szerint.
Egyrészt a legegyszerűbb, klasszikus vásárlási módszerekben gondolkodva egy kis látogatottságú oldal sem megfelelő mennyiségű AdView-t, sem rentábilis számú kattintást nem képes kitermelni.

A médiatervezők általában nagyon szűk határidőkkel dolgoznak, ahol nem igazán jut idő direktben egyezkedni egy-egy kicsi bloggal, pláne ha az oldal tulajdonosa éppen nem elérhető az adott pillanatban, mikor szükség lenne pontosításokra a megjelenéssel kapcsolatban.

Egy-egy blogról a standard ingyenes számokon, statisztikákon kívül rendszerint nem áll rendelkezésre egyéb hiteles demográfiai információ, ami megnehezíti az "értékes" közönség kimutatását a tulajdonos számára.

Az árképzés szintén gyakorlatot kíván, és nem történhet "hasraütésszerűen" hiszen legjobb esetben is egyéb blogokkal kell versenyezni, nem is beszélve arról, ha "hagyományos" oldalak képezik az összehasonlítási alapot, ahol az egységnyi megjelenésre, elért felhasználóra vonatkozó mutató jóval kedvezőbb lehet. Az ár pedig sajnos sokszor a döntő és egyetlen tényező a hirdető számára a terv elfogadásakor.

Előnyös - lehet - a hirdető és az ügynökség számára?

Tegyük egy pillanatra félre a médiaterveket és kereszttáblákat.

A blogok egyik legnagyobb előnye a releváns környezet és tartalom, amiben az adott hirdetés megjelenhet. Egy-egy blog olvasói nagy valószínűséggel gyakran visszatérnek a megszokott oldalaikhoz, tehát van egy olyan hűséges közönség, aki kifejezetten fogékony az adott tartalomra. (Ez utóbbi megállapítás természetesen a "hagyományos" online oldalaknál, vagy éppen sajtótermékeknél is igaz). Viszont a blog jellemzően olyan hirdetési környezetet jelent, ahol alacsony a reklámzaj, és szinte mindenhol a legértékesebb "szerkesztőségi tartalom" veszi körül a potenciális hirdetési felületet.

A blogok maximálisan hatékony kiaknázásához (ami bevételmegosztásra épülő modell esetén a szerzőnek is érdekében állhat) természetesen a megszokottnál aprólékosabb tervezés lenne szükséges, ahol nem feltétlenül lehet kiválogatni a legjobb tartalmakat egy sima olvasottsági rangsorral. A kutatásokban ezek az oldalak általában kis elemszámmal jelennek meg (ha látszanának egyáltalán) ami eleve problémássá teszi az adatok megbízhatóságát.

A formátumok közül nem biztos, hogy a kampányban egyébként standard módon használt bannerek, rich media megoldások, vagy flash-megoldások lesznek a befutók.
A blog ugyanakkor kiváló szponzorációs felületet biztosíthat egy-egy terméknek, ha ez egyértelműen megállapítható az olvasó számára, és nem torzítja a tartalmat, vagy gátolja a szerzőt a véleményalkotásban.

A kezdeményezés szerintem mindenképpen üdvözlendő, és alapvetően pozitív üzenete van, viszont hirdetési és üzleti modell szempontból fajsúlyos tényezőt leginkább középtávon látok ebben a típusú megoldásban.

08-11-11 - Terepnaplo Média
Címkék: blog display hatekonysag media ppc reklam

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólok

Eddig 12 komment érkezett ()

  1. teodora:
    2008. 11. 12. 9:40

    ha megfordítjuk, akkor viszont az indexre ezentúl kvázi pénzért, és nem minőségi alapon kerülnek majd ki, bár utóbbi jelző eddig is távol állt.
    inkább az ingydenesség megszüntetését tartom furának, meg mi lesz, aki eddig adsenszelt ott.
    remélem, a freeblog sosem kurvul el így.

  2. Baybee:
    2008. 11. 12. 10:05

    Jaj, én is tegnap hallottam erről. Nekem is egyből az jutott eszembe, hogy csak freeblog neeeee...

  3. Varsányi Martina:
    2008. 11. 12. 11:10

    Egyfelől a freeblogon is voltak már olyan akciók, hogy a top blogok esetében kiraktak reklámokat a bloggerekkel történt előzetes egyeztetés alapján. (Konkrétan az egyik mobilszolgáltatóval közösen volt ilyen akció). Gyakorlatilag van is egy tag a freeblogon keresztüli reklámok elhelyezésére is.

    Szerintem a részben blog.hu rosszul kommunikálta ezt a lépést. Hiszen hatalmas változást jelent ez: végre elismerik, hogy a blog valóban kompetens reklámfelület, ahol érdemes hírdetni. Ha nem így lenne, akkor a blog.hu nem csinálta volna azt, amit csinált...

  4. text:
    2008. 11. 12. 11:17

    Szeretném megjegyezni, hogy a [fütty_helye] a reklámoknak és az indexnek.

  5. human:
    2008. 11. 12. 12:03

    baybee: a freeblog ekkora ultimátumot nem tud adni mert nincs index.hu kaliberű felülete.

  6. tsabeeka:
    2008. 11. 12. 12:05

    érdekes ez az elkurvulás szó, mert pont a blog.hu gazdája jut az ember eszébe, csak ők nem ilyen, hanem stílusi értelemben kurvulnak.

    külföldi blogokon teljesen bevett dolog például a fizetett terméktesztelés. kb mint az autós műsorokban, csak nem autókkal, sőt általában nem is termékekkel, hanem szolgáltatásokkal. bár gyanítom, hogy ezt rögtön beszüntetné (meg a blogot is) a blog.hu, ha ezt észrevenné.

  7. tsabeeka:
    2008. 11. 12. 12:06

    érdekes ez az elkurvulás szó, mert pont a blog.hu gazdája jut az ember eszébe, csak ők nem ilyen, hanem stílusi értelemben kurvulnak.

  8. Harciszerzi, Horváth Ádám Ninjutsu oktató:
    2008. 11. 12. 13:55

    Hát lehet, hogy nem fog, sőt már ki is írták nagy piros betűkkel, hogy ha valaki át akar jönni, akkor a nemmukodik@ megcsinálja neki... :)

    Gouranga

  9. libretto:
    2008. 11. 12. 14:11

    A blog.hu (általában) ripacs banda. Reklámozzanak, ki nem székeli le. Mi több, még több index főoldalt a sok helyesírási hibás, hitvány tartalomnak.

    A freeblog - ezt már írtam - inkább egy szellemi műhely, jó lenne, ha ez is maradna.

  10. human:
    2008. 11. 12. 14:13

    de furcsa utólag a kommentek közepére megjelenni

  11. human:
    2008. 11. 12. 14:14

    ja lentről felfelé van, akkor szuper a számozás ööö

  12. human:
    2008. 11. 13. 0:14

    na megjavult :) lehet törölni az értetlenkedő kommenteim (amúgy megoldható a számozás, én updateltem ennek a themenek az alapját, abban már jó felfelé meg lefelé állítva is.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Terepnapló - Marketing - Média - Piackutatás