Rabbit-nél olvastam egy bejegyzést arra vonatkozóan, hogy milyennek is kell lenni egy profi médiaajánlatnak.
Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy legalább ilyen fontos lenne egy "anti-bejegyzés" is a témában. Vagyis melyek azok a tipikus problémák, amelyekkel egy-egy médiaajánlóban, vagy éppen sales-prezentáció, egyéb anyag kapcsán találkozhatunk, és viszonylag könnyen elkerülhetőek.

Statisztikák, adatok

Ez a szekció, ami Rabbit bejegyzésében nagyjából a "Látogatottság" gyűjtőnéven fut. Ha már mindenáron szeretnénk mutatni valamilyen adatot magunkról, akkor minden esetben tüntessük fel az adatok korrekt forrását, és azt is, hogy mi az az információ, amit éppen mutatunk.
Nincs annál idegesítőbb mint amikor egy grafikonon fél óráig kell kisilabizálni azt, hogy mit is látunk magunk előtt, mert vagy annyira kaotikus a megjelenítés, vagy nemes egyszerűséggel hiányoznak a korrekt megnevezések, például az egyes tengelyekről.

Főként a kisebb médiumoknál probléma a "saját kutatások", ahol valamilyen véletlenszerű módszerrel (és itt most sajnos nem a mintavétel módjára gondolok) a látogatókról, olvasókról, célközönségről összegyűjtött információkat próbálják meg elemezni és bemutatni.
Ezzel két fő probléma, egyrészt a hitelesség kérdése (ugye Te is biztos némi fenntartással kezelnéd, ha azt mondám, hogy saját kutatásom szerint, a Top50 magyar marketing vezető olvassa ezt a blogot - még akkor is, ha esetleg valóban így van), másrészt pedig a szakszerűség.

Bár viszonylag sokba kerül, de ha mód van rá, és tényleg komolyan gondoljuk amit csinálunk, ne sajnáljuk profi piackutató cég igénybevételét erre a célra, hosszabb távon biztosan megtérül. Ezzel természetesen érdemes megvárni, hogy legalább egy minimális méretű célközönségünk legyen, máskülönben a mérés is értelmetlen. Ha jól készítjük el az adatfelvételt, és a kérdőívet, akkor nem csak kifejezetten sales-célokra tudjuk használni az információkat, hanem saját magunk okulására is.

Amennyiben semmilyen más lehetőségünk nincs, akkor pedig maradjunk olyan piaci eszközöknél mint a Rabbit által is írt Google Analytics, ami legalább minimálisan megtartja a függetlenség és hitelesség érzését. Offline eszközöknél ez sajnos nem járható, ott sokkal nehezebb dolgunk van, mivel nincs hasonló ingyenes alternatíva a mérésre.

Kis piaci szereplőknél főleg az elején nem megvalósítható az alacsony mintaelemszám és a magas költségek miatt bekerülni az úgynevezett "iparági standard" mérésekbe, de jó ha tudjuk, alapvetően ez az egyik kulcs a rendszeresebb megrendelésekhez.

Röviden összegezve, ha nagyon tehetségesek - szerencsések - jól informáltak vagyunk (mindenki válassza ki a legszimpatikusabbat), akkor fentiek hiányában is boldogulhatunk egy szintig, de lehetőség szerint ne próbáljunk meg eladni valamilyen "kamu statisztikát" a másik félnek, mert általában többet árt mint használ. 

Kontextus és relevancia

Ami a "Rabbitizált" profi médiaajánlatban a célközönség, vagy az oldal profilja kategóriába tartozhat, az egy bemutatkozó anyagban a kontextus és relevancia kérdése.

Az elsőnél nagyon fontos, hogy helyezzük el az általunk bemutatott információkat olyan környezetben, hogy összehasonlítási alapot adjunk a másik félnek. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, de a médiatervezők / ügyfelek feje sem káptalan, tehát ha csak annyit mondunk, hogy a mi eszközünket a tengeri uborkák 10 százaléka megfelelően savanyúnak találja, ezzel még nem sok információt közöltünk.
Hasznos lehet megmutatni valamilyen országos adatot, egyéb független kutatásból származó információt, vagy a versenytársakhoz képest elfoglalt pozíciónkat, ami megmutatja miért lehet előnyös minket választani. Itt gondolhatunk akár költséghatékonysági elemzésekre is, nem kell feltétlenül leragadni az "alap-mutatóknál" mint a látogatottság.

A második eset egy kicsit munkaigényes, de megéri a fáradtságot. Ha a Hegymászó Szövetségnek készítünk valamilyen anyagot (a médiaajánló természetesen állandó - inkább bemutatkozó vagy egyéb megjelenési lehetőség, speciális ajánlat stb.) akkor lehetőség szerint ne arra helyezzük a fókuszt, hogy a sárkányrepülősök 80 százaléka elsősorban minket választ, vagyis próbáljunk meg személyre szabott lehetőségeket, információkat kínálni és bemutatni.

Amennyiben kis piaci szereplőnek számítunk, itt van igazán lehetőség kihasználni az egyébként hátrányos pozíciónkat, hiszen sokkal rugalmasabbak lehetünk adott esetben mint egy nagyobb versenytársunk. Közhelyesen fogalmazva, "számunkra nincs lehetetlen!".

18-49 ABC

Ha csak a médiaajánlók főátlagát nézem, akkor Magyarország lakossága 10 000 000 fő, 18-49 éves, ABC státuszú emberből áll. Lehetőség szerint ne próbáljuk meg mindenképpen bebizonyítani, hogy az általunk képviselt csatorna tökéletesen ugyanolyan mint bármelyik másik, mivel a "fogadó-oldalon" ülők rendszerint nagyságrendekkel több ilyen típusú prezentációt látnak és láttak már, nagyon egyszerű kiszúrni ezeket a dolgokat. Tehát ismét a hitelességünk sérülhet, vagy éppen bekerülünk az óriási "ajánlat-masszába".

Másrészről viszont, ahogy egyik piackutató barátom fogalmazta, "Egy elég nagy kereszttáblában mindenkinek jut egy szám." Vagyis nem túl szerencsés a prezentációba beleerőltetni egy olyan célközönséget sem, ami inkább mosolyt csal az ember arcára, mintsem szakmai felkészültségünket bizonyítja.

Mindent összevetve, próbáljunk meg minden esetben maximálisan őszinték és hitelesek maradni, mivel - számomra legalábbis - sokkal pozitívabb az üzenete, mintha egy anyagnál első ránézésre is "kilóg a lóláb" az adatok tálalása és szűkítése kapcsán.

Személyes találkozó

Ez most kicsit olyan lesz mint az amerikai típusú könyvekben jellemző tanácsok, vagyis "ne felejtsünk el melegen öltözni, ha hideg van kint",  de sajnos néha nem magától értetődőek ezek, tapasztalataim szerint.

Legyünk minden esetben felkészültek az általunk bemutatott anyagból. Ha nem mi vagyunk a szerzők, akkor tudjunk minden oldalról, hogy honnan kerültek oda az információk és mit jelentenek. Nincs annál cikibb, amikor a prezentáció során belekérdeznek, és az előadónak láthatóan fogalma sincs arról, amit megmutat éppen, de "majd megkérdezem bent a kollégákat".

Ha megbeszéltünk egy időtartamot, akkor minden esetben próbáljuk magunkat ehhez tartani. Ha fél órára jelentkezünk be valahova, ne tartsunk előtte további félórás előadást a recesszió várható hatásairól, mert a saját időnket is raboljuk vele, nem is beszélve a másik félről.
Nem szégyen előtte gyakorolni a mondókánkat, így biztosak lehetünk benne, hogy az adott idő elég lesz a találkozóra, főleg ha nem rendelkezünk még nagy rutinnal ezen a téren.

Lehetőség szerint  legalább a látszatát teremtsük meg annak, hogy nem a 102. sablon prezentáción ül a másik fél, vagy word template-et olvas, próbáljunk meg olyan, lehetőség szerint üzleti előnyöket, egyedi megoldásokat is bemutatni, amelyek a mi ajánlatunkat kiemelik a tengerből, és személyre szabottak. Megint triviális, de legjobb tudásunk szerint készüljünk fel a másik félből, így a személyes találkozón elkerülhetjük az "és Te pontosan mivel is foglalkozol?" típusú kérdéseket.

És persze olvassunk minél több "Készíts profi médiaajánlatot" jellegű bejegyzést, ha már ingyen megosztják ezeket az infókat, éljünk vele, hátha a versenytársunk nem fog.

09-01-25 - Terepnaplo MédiaPiackutatás
Címkék: atl celcsoport csatorna kozonsegmeres kutatas marketing media modszertan piackutatas statisztika tervezes ugynokseg

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólok

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Terepnapló - Marketing - Média - Piackutatás