Indiában a tehenet bántani rossz karmát jelent – Egy kicsit hasonlóan éreztem magam, mikor idén augusztus elején belevágtam egy non-profit kutatásba, amelynek célja kifejezetten a magyar Twitter-felhasználók, használati szokások feltérképezése volt.

Eleinte ugyanis nagyon döcögősen indult a dolog, az online kérdőív saját Twitter folyamban történő népszerűsítése eleve halott ötletnek bizonyult, noha első elgondolásra működőképes módszernek tűnt.
Ezt követően döntöttem úgy, hogy a blogban is elhelyezem a kérdőívre mutató hivatkozást egy bejegyzésben, amit utána a kedves olvasók közül a Twitter felhasználók elkezdtek nagyobb számban megosztani követőikkel. Ez utóbbi „kampány” végül 50 kitöltést eredményezett.

Tekintettel a viszonylag hosszú, sok szöveges válaszlehetőséget tartalmazó kérdőívre, és arra, hogy a válaszadók nem kaptak semmilyen anyagi, vagy egyéb ellentételezést (hacsak az elkészült rövid tanulmányt nem tekintjük annak), ez véleményem szerint jó aránynak tekinthető.

A válaszadói esetszám további „boostolására” ezt követően megkerestem egy-egy, a magyar Twitter szférában prominensebb felhasználót is, hogy tudnák-e esetleg egyéb módon is „népszerűsíteni” a kérdőívre mutató hivatkozást, de itt sajnos nem sikerült az együttműködés, így maradt véglegesnek az előbbiekben már írt esetszám.

Ez utóbbi (kvantitatív jellegű kutatásoknál - amilyennek főként ez a kérdőív is indult) egyrészt viszonylag alacsonynak tekinthető, másrészt, mint a korábban írtakból is kitűnik, nem állt a háttérben véletlen kiválasztás sem.  

Rövid módszertani kitérő

Bizonyos, szűkebb, egyéb módon nehezen, illetve csak költségesen kutatható célcsoportok esetén – mint például az egyterű autó tulajdonosok stb. – elfogadott módszernek tekinthető a „hólabdás” mintavétel, ahol a válaszadók további, a témában érintett ismerősök elérhetőségét adják meg a kérdezőknek, akik aztán szintén a mintába kerülhetnek, ami szintén nem tekinthető véletlen kiválasztásnak.
Ez ebben az esetben nagyjából megfelel a kérdőív hivatkozás „terjesztésének” a Twitter ismerősök, követők között.

Másrészt, a válaszadók hasonló típusú, „önkéntes alapú kiválasztódása” – mint például adott lapszámba behúzott, az olvasókat célzó kérdőív a nyomtatott sajtó esetén, amit vissza lehet küldeni – magával hozza annak a torzítási valószínűségét is, hogy a témában jobban érintett, aktívabb válaszadók nagyobb számban kerüljenek a mintába is. Ez a tényező ebben az esetben is hatással lehet a válaszadók összetételére.

Éppen ezért, az eredmények értelmezésekor, és esetleges következtetések levonásakor ezeket a tényeket mindenképpen figyelembe kell venni.

Ugyanakkor a tanulmányt is ennek fényében igyekeztem végül jobban „áttolni” kvalitatív irányba, amennyire volt rá utólag lehetőség.
Így többek között a kérdőív lezárása, és az adatok feldolgozása után, megkerestem néhány, a saját területén szakértő felhasználót is, hogy röviden osszák meg véleményüket, gondolataikat egy-egy, a Twittert és szakterületüket egyaránt érintő kérdésben, ezzel is kiegészítve az eredeti kérdőívet.

Végül, de nem utolsó sorban, meg kell köszönni egyrészt a kérdőívet kitöltő válaszadók, másrészt az ő közreműködésüket is, amely nélkül az alábbi tanulmány sem készülhetett volna el.

A tanulmány az alábbi hivatkozásra kattintva tölthető le:

Magyar Twitter Kutatás – 2009

(A file megnyitásához Adobe Acrobat Reader program szükséges, amely innen ingyenesen letölthető).

09-09-10 - Terepnaplo MarketingMédiaPiackutatás
Címkék: marketing media piackutatas twitter web2

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólok

Eddig 5 komment érkezett ()

  1. Mutant:
    2009. 09. 11. 14:09

    Kár, hogy ennyire kicsi az elemszám. Formailag annyit hadd kukacoskodjak, hogy piechartoknál érdemesebb lenne elütő színeket használni, mert nekem a vacak laptop displayen eléggé összemosódnak a színek. A 4 nyilatkozó twitter linkjét - a név, pozi alatt - szerintem nyugodtan rádobhattad volna. Igaz, aki a tanulmányt olvassa biztosan ismeri őket...

  2. Terepnaplo:
    2009. 09. 11. 16:16

    Köszi az észrevételeket.

    A Twitter link jó ötlet, majd a következőnél, ahol remélhetőleg az esetszám is elfogadhatóbb lesz ;-)

  3. a túlkoros naiva:
    2009. 09. 11. 20:31

    grats, és szívesen RT-zük sokan, ha legközelebb csinálsz ilyet!

  4. agocsadam:
    2009. 09. 12. 11:03

    nem volt meg hogy vagy twitteren - most már followollak és töltök, ha. :D

  5. Bártházi András:
    2009. 09. 15. 16:34

    Szívesen szétkürtöltem volna twitteren, nem emlékszem hogy hallottam volna a felmérésről. A végeredmény jó lett, gratula.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Terepnapló - Marketing - Média - Piackutatás